Hideg éjszakákon - 2011

 

Amikor kedvenc tavam partja kissé fakóbb színben várja az idő múlását, akkor agyamban átveszi a ragadozó horgászat a főszerepet. November van. Eldöntöttem, hogy három nappalt és két éjszakát fogok Pölöskén tölteni, mert szándékomat nem titkolva egy kis halvacsorát akarok a karácsonyi asztalra varázsolni, melynek főszereplőjét egy süllő képében szerettem volna látni.
Össze is pakoltam a ragadozó pecához szükséges felszerelést, de valami azt súgta, hogy a bojlizásra alkalmas cuccokból is azért vigyek valamit. Vittem! Autóm csomagtartója ”plafonig” volt pakolva, minden a rendelkezésemre állt, nem szenvedtem hiányt semmiben. A kishalas vödrömben szépen pihentek a csalihalnak szánt kárászgyerekek. Táskámban ott nézegetett egy bontott zacskó, melyben még kb. fél kg. N-Blend bojli maradt a nyárról. Gondoltam elég lesz, etetni nem is tettem el mást, csalizni meg úgyis van nálam még pár szem Green Beast csalibojli, no meg majd dippelgetek is.

Újra a parton!

Kellemes érzés volt „hazaérni”. Mélyeket szippantottam a jó hideg friss levegőből, már láttam magam előtt a csodálatos süllőket, melyekkel közelebbi barátságot kötök. Az időjárás jónak ígérkezett a ragadozó halak horgászatára. Első dolgom volt, hogy a kishallal csalizott bot szereléke minél előbb a helyére kerüljön, mert mire sötétedik, már nem akartam csónakommal zavarni a helyet. Másik botomat, mellyel adtam még esélyt a pontyoknak is, egyszerű végszereléket használva (kb.70 cm-es leadcore, rajta egy 140grammos inline ólommal), előkémet egyetlen szem Green-Beast bojlival csalizva, -lustaságom miatt  Mouth Snaggerrel kombinálva- viszonylag sekély, 1-1,3m-es vízben helyeztem el. Megkezdődött a halakra való várakozás. Peregnek a percek, az órák, de sajnos nem történik semmi. Az eddig enyhén lengedező északi szél is alábbhagy, majd teljesen megáll. Tudja, hogy itt vagyok és fázom? Szerencsére be tudom fűteni kis faházamat, melyben egy jót aludhatok majd az éjjel. Reggel korán felkelek, kapásjelzőim csendben, mozdulatlanul mulatták át az éjszakát. Talán ők is álmodtak valamit? A halak is tudhatták, hogy kicsit elfáradtam az előző nap, és békén hagytak? Nem sértődtem volna meg, ha valamelyikük üdvözölni próbál. Lefőztem a kávémat, jól esett a reggeli mellé. Úgy döntöttem, hogy a bojlis szereléket nem bántom, majd ebéd után újracsalizva ismét a helyére teszem. A süllőnek szánt csalihalat azért „felnéztem”, mert már jártam úgy, hogy lelépett róla a kis galád. Minden rendben, csalihal megvan, tehát őt sem próbálta senki bántani. A kis halat levettem, újat tettem fel, majd ment vissza, igaz kicsit közelebb a bokrokhoz, hátha lakik ott valami süllő koma, és be tudom vele csapni. Nappal körülnéztem kicsit a horgászhelyem környékén, mely már inkább télies arcát mutatta. A fű teljesen eltűnőben volt, színe nem a számomra kedves üde zöld, hanem sárgásbarna, élettelen, vékony rongyszőnyegként elterülő valami. Egy kis virágot fedeztem fel az egyik fához közel, mely próbált elbújni a téli fagyok elől. Rám mosolygott, én megígértem neki, hogy lefényképezem, megörökítem az utókornak. Visszamentem a gépemért, el is készült a fénykép. Most már elmúlhatok, bólogatott rám piciny szirmaival, integető levelével. A délelőtt hamar elrepült, sajnos eseménytelenül. Kora délután viszont meglepetésszerűen, a bojlival csalizott botom kapásjelzője megszólalt. Finom, óvatos húzással jelentkezett a várva várt hal. Egyből tettem a dolgomat, majd finoman, nem erőltetve, rövid idő alatt megvolt a kb. 5 kg körüli csodás nyurga ponty. Nem akartam, hogy sokáig a hideg levegőn legyen, ezért egyből fertőtlenítettem, és vissza is engedtem. Nagyon örültem neki, hiszen nem gondoltam volna, hogy lesz esélyem a 7-8 fokos vízből pontyot fogni. Elmeséltem a kis virágnak az örömömet, aztán újult erővel ismét az előző helyre vetettem be csalimat. Pár szem N-Blend bojlit rászórtam, hiszen valószínűleg nem sok maradt az előző etetésből.  Lassan megérkezett az éjszaka, ami nagyon hidegnek ígérkezett, fáztam, ezért beljebb húzódtam a házikóba. Kicsit feljebb állítottam a fűtést, hogy átmelegedhessek. Pár perc elteltével már kezdtem felengedni, készültem a takaróm alá.  Az álom hamar hatalmába kerített, melyet éjjel egy vendég szakított meg. Kapásjelzőm folyamatosan hallatta hangját, engem kiugrasztva a jó meleg takaró alól. Csónakba pattantam, majd elindultam a bojlival etetett hely felé. Mikor közel értem, megkezdtem a hal fárasztását, mely könnyen adta magát. Eleinte! Aztán amikor közelebb húztam a vízfelszínhez, akkor kezdődött a táncos mulatság. A báli hangulatról az égen világító csillagok gondoskodtak, a zenét a néha felrikoltó, fagyoskodó madarak szolgáltatták, táncpartnerem fáradhatatlanul „élvezte” a keringőt, melyet velem járt.
Vezetgettük egymást jó néhány, hosszú percekig, míg végül elfáradtunk mind a ketten.
A csónakomban mindig van egy plusz matrac, erre fektettem „páromat”, majd elindultam vele kifelé a stégre. Szívem a torkomban dobogott. Mikor kiértem, fejlámpám fényében tudatosult bennem, hogy ez a Pölöskei csoda bizony nem a kisebbek közül való. Gyorsan mérlegeltem, és meglepetésemre 15,40 kg-osnak bizonyult, ez a hihetetlenül szép ponty. Felnéztem az égre, majd a tóra, melyet a hold csodaszép, ezüst porral hintett meg. A halat igyekeztem minél előbb biztonságban tudni, ezért óvatosan pontyzsákba tettem, hogy reggel le tudjam fotózni. Újra csaliztam, majd vissza a cuccost a helyére, hátha jön még valaki. Nehezen aludtam el, az adrenalin dolgozott bennem rendesen. Reggel van! Más pontyocska nem jött vendégségbe, süllőt sem sikerült fognom. Viszont van nekem egy fotóalanyom, aki rám vár meg a szabadságra, amit gyorsan biztosítottam is neki. Büszke voltam és örömittas, a kisvirágnak is elmeséltem az éjszaka lejátszódó történetet. Megint csak mosolygott, majd elbúcsúztunk egymástól, mert készülődnöm kellett hazafelé. Elégedett voltam az elmúlt két éjszakai pecám eredményével. Kedvenc tavam ismét megajándékozott egy csodálatos, már-már majdnem leírhatatlan élménnyel, újra lelket öntött belém, hogy szívem minél jobban ide kötődjön.

Sikerült PÖLÖSKE!!!

Pár hét múlva újra a tavon találtam magam. A víz már befagyva, rámenni a jégre nem lehetett, mert még nem volt elég vastag. Mindegy! –gondoltam-, legalább meglátogatom a kis virágot, kivel megosztottam előző horgászatom élményeit. Kerestem a fa tövében, de ő már nem volt sehol. Elmúlt! Lehullatta kis szirmait, nem integetett levelével, nem mond nekem semmit. Minden csendes, sivár, élettelen. A tavaszvárás nehéz számomra, de csak eljön annak az ideje is, mikor új élmények, új kisvirágok, új, élénk színben pompázó „bálterem” vár rám.

 

A kis virág

 

 

15,40 kg-os csoda

 

1 szem Green Beast volt a csali

 

Ez Pölöske