Amurinvázió - Kovács Attila (DT Blumen Carp Team):: 2009
Közös családi hétvégére indultunk, ismerősünk ajánlására egy Tolna megyei kisfalu Wellness szállodájába és pihenőparkjába. Nem nagyon ellenkeztem, mivel a park területén 7 ha-n található egy horgásztó is, mely barátom elmondása szerint szép halakat rejt. Egyszerű pontyhorgászként 7-8 kg pontyokat fogott a 10 éven keresztül háborítatlan tóban. Bár ígéret volt rá, hogy csak kevés cuccot viszek magammal, a szelektálás végére a csomagok nagy része mégis az én holmiaimból állt. 4 napra érkeztünk, ebből 24 órát engedélyezett párom és két fiam horgászatra, a többi a családé!!! Csütörtöki érkezésünk után, péntek délutántól szombat délutánig terveztem a horgászatomat. A fürdőzések közti szünetekben többször körbejártam a tavat, és figyeltem a halak mozgását. Végül egy kis szigetre esett a választásom, ahonnan könnyen megtudtam horgászni egy ígéretes kis öblöt, ill. egy komoly akadót, melyet két vízbe dőlt nyárfa alkotott. Otthoni szelekcióm eredményeként, a kipakolásnál vettem észre, hogy otthon maradtak a saját készítésű DT olvadó golyóim mindegyike. Na de sebaj, a táska tele volt a jobbnál jobb gyári DT bojlikkal, így gondoltam nagy baj nem lehet. Etetésként elsőre mindkét helyre 20-20 gombócot csúzliztam be, mely jelentős mennyiségben tartalmazott apró magot és pelletet. Ismerősöm elmondása alapján főleg kisebb és nagyobb pontyokra számítottam. Mérlegelve az adottságokat és a víz hőfokát bojliból fél-fél kiló gyári R1-t és DT Oily Chicken-t szórtam be 15-ös méretben. A szerelékek vízbe juttatása után jól esett a hideg sör, mellyel párom kényeztetett el. Ilyen a jó feleség, aki tudja mi jár párja fejében. Csak telt, telt az idő, de nem történt semmi. Körülbelül 2 óránként ellenőriztem a csalikat, próbálkoztam a kiváló DT Pacific Anchovy-val, Squid Octopus-sal, de egy-egy csippanáson kívül, melyet a keszegeknek tulajdonítottam, nem történt semmi. Ahogy kezdett esteledni, és elhagyták a horgászok a partot, tóhullámokra lettem figyelmes az etetés közelében. Következő gombócaim erősen édes illatot árasztottak, és egyik horogra DT ananász+1/2 DT ananász pop-up került. Nem kellett sokat várnom, füstölős kapás után megérkezett az első halam, egy 4 kg-os amur. Kezdetnek nem is rossz. Bedobás után növeltem az etetés mennyiségét az akadó mellett, ugyanis erre jött az amur, míg másik szerelékemen nem változtattam. Még az esti szürkületben megérkezett a második amur, de ez már 8,8 kg-os volt. Az éjszaka folyamán további 5 db amur jött, 5-7 kg közötti súlyban, mellette egy darab pontyocska a maga 4 kilójával. Így azért már kezdtek alakulni a dolgok. Amint pirkadni kezdett lázas munkába kezdtem, körülbelül 18-20 kilogrammnyi Method-Mixet gyúrtam gombóccá a hozzá tartozó maggal, és 1-1 kg DT banán ill. ananászos golyó került mindkét etetésre. Nem mindennapi ami következett. Egyik horogra DT ananász+pop-up míg a másikra DT banán+pop-up került. A nap folyamán 21 db!!! amurt sikerült kifognom 5-15 kg közötti súlyban. Mind emellett körülbelül 5-6 db maradt le rossz akadás miatt. Délutánra aztán fogyni kezdett az etetőanyagom és a Floura pop-up is. Miután elfogyott teljes pop-up készletem, a kapások is abba maradtak. Nem is erőltettem tovább, így az összepakolást követően nyugodtan készültem az alvásra, mert eléggé fárasztó nap volt.
Előtte azért még felhívtam Tóth Gabit és elújságoltam neki a történteket, ja és elrakattam vele 2 doboz DT Floura pop-up ananászos bojlit, mely ezentúl nem hiányozhat csalitáramból!!! Megbeszéltük, hogy ide még hamarosan együtt visszatérünk.
Mindenkinek kívánok ilyen fogásokat, még akkor is ha nem bajszos barátaink lettek a célhalak, azért ők is színesítették egy kicsit a horgászatunkat.
Üdvözlettel Kovács Attila
DT Blumen Carp Team