Június végi Merenyei beszámoló /Szőke Carp Team/
Sziasztok!
Június végi Merenyei versenyünk kis beszámolója:
Szombat este 19 órára értünk Merenyére, ahol vasárnap 8-kor volt a gyülekező. Mivel még soha nem voltunk Merenyén így hát nagy izgalommal érkeztünk.
Megkerestük a verseny szervezőjét Csörgő Tamást, és bemutatkoztunk neki, mivel még személyesen vele sem találkoztunk! Nagyon segítőkésznek bizonyult, és egyből elkezdett mesélni a tóról és a helyekről, hogy mégis milyen távolságba keressük a halat! Közben egyfolytában érkeztek a különböző csapatok, bemutatkozással, ismerkedéssel telt el az este! Már az első este megismerkedtem nagyon jó fej versenybírókkal, mivel kiderült, hogy Tóth Gabinak a DT Bait forgalmazójának barátai!
Másnap izgatottan vártuk a sorsolást és hagyományainkhoz hűen megint kihúztam a B 13-as szektort. Nem csüggedtünk annyira, mivel ez a kíméleti terület előtt lévő hely mondták rengeteg a hal, de nehéz meghorgászni, mert rengeteg az "apró" és így nehéz lesz a 10 kg-os súlyhatárt túllépni!
Megkezdődött a verseny! Nem telt el túl sok idő megszólalt a jelzőm! Az első hal egyből egy tíz feletti ponty volt!

Az első 10,17 kg
Gyorsan hívtuk Tamást, mert az első tíz feletti díjjal járt, de kiderült, hogy két perccel előttünk fogtak már egyet, így csak a második bejelentet lett! Mit ad Isten?- leszakadt az ég! Fél órán belül olyan sártenger lett, hogy ahogy kiléptem a sátorból a pod fogott meg, hogy bele ne csússzak a vízbe! Estünk-keltünk a kapások között a nagy sárban és viharban! Erával bementünk a 320 méterre betett bójánkhoz, de visszafelé már szegény sírt, úgy félt, hogy felborulunk, mert hiába húztam a motornak full gázon egyhelyben álltunk! Nyugtatgattam, hogy nincs baj, de mihelyst kiértünk, én is azt mondtam: - Nem megyünk be addig, míg ekkora a szél. (Remegett az én lábam is, de ezt el ne mondjátok Erának!)
Az első este esővel telt el, három mérlegelhető halat sikerült fognunk a B 13-as szektorban.

13,70 kg

10,30 kg
Rengeteg - verseny szempontjából „értékelhetetlen” - halat fogtunk 4 kg-tól 9,95-ig!
Szerda reggel 8 kor vége volt az első etapnak, így kedd estére kihoztam a bójákat, mert akkor csitult a szél. A három mérlegelhető halunk 34,22dkg volt, így szektor ötödikként vártuk az új sorsolást!
Összepakoltunk és vártuk a Zetort, ami felhúz bennünket a sárból, de már örültünk, hogy a gátra megyünk és ott nincs olyan nagy sár. Megint sorsolás, ahol még több emberel ismerkedtünk meg, és születtek megint barátságok, mint pl.. Gigant Baits Pécsi Team vagy a Gabó Horgászbolt Team. Megint kaptunk egy kis segítséget tőlük, hogy az új helyen merre pecázzunk! Húzni most Jani ment, de nem kellet, mert mivel mi hoztunk volna utoljára a megmaradt hely lett a miénk. Kiderült nagyon jó hely maradt! Bepakolás, táborépítés, bójázás kezdődik a második etap! Elkezdtünk helyet keresni radarral és találtunk két jó gödröt is, de mint később kiderült elkerülték a halak, pedig nagyon bíztunk benne.
Szerdán nem volt egyetlen kapásunk se, meg az éjszaka se, eléggé elkeseredtünk, de csütörtökön reggeli behúzás után beindult a gépezet!

13,44 kg

12,98 kg
Egymás után jöttek a kapások nagyon jól indult a nap és már délután 15 órára három mérlegelhető halunk volt, ami 42,52 kg volt. Ezzel az eredménnyel második legnagyobb súlyt értük el aznap, amely – szerény véleményem szerint - nagyon jó eredmény 28 csapat között! A verseny lefújásáig rengeteg halat fogtunk; 12-es és 16-os amur 1,5-2,2 kg-os dévérek, kárászok és irgalmatlanul sok ponty, de sajna súlyhatár alattiakat!

16,10 kg
A csalik a következők voltak:
Merenyére már saját készítésű bojlival érkeztünk melynek összeállításában segítet két debreceni barátom, meg természetesen Gabi is. DT Bait termékekből készítettünk máj, barack-tejsavó, octopus-szilva, és N’ Blend mix, megvadítva szilvával! Mindegyik csali jól működött, de igazából a nagy halainkat a híres R1-gyel fogtuk.
Véget ért a verseny és vártuk az eredményhirdetést, de akkor már nem külön állva, hanem rengeteg új cimbora gyűrűjében, akiket az előbb emlegettem. Sokan gratuláltak az eredményünkhöz, mint elsőként járt csapatnak Merenyén!
A végeredmény:
28 csapat indult B szektor 5. helye, F szektor 2. helye,az őszesítésben pedig 13. hely (amúgy is a kedvenc számom), és egy különdijat: a legsportszerűbben horgászó csapat díját vehettük át!
Összegezve nagyon megtetszett Merenye, jövőre megint ott leszünk! De még az idén is - a Zadravecz kupán - ősszel megint megyünk "hóditani"!
Sziasztok!
Szőke Sándor, Szőke Carp ABK Team