GIGANT Bojlis Találkozó - Zalaszentmihály - 2010. 05. 03. - 08.
Nagyon lassan telt az idő, azt hittük már sohasem jön el a nap, hogy újra megmérettessük magunkat egy jó pecával. Azt hiszem mindannyiunk számára hosszú volt a tél. Az utolsó napok azért már kellően lefoglaltak minket. Pakolás, szelektálás majd újra pakolás, nem maradt e itthon semmi. Előkerültek a tél után gyártott majd lefagyasztott új golyóink, valamint a DT újdonságai is teljes menetfelszerelésben melyek a következőek voltak: GREEN BEST, N-BLEND. Persze az egész termékpaletta rendelkezésünkre állt Tóth Gábor jóvoltából, amit utólag is köszönünk neki. Nagy reményeket fűztünk a minden ízhez rendelkező STICK MIX illetve apró pelletekhez melyekből PVA háló segítségével kis csomagokat készítettünk bízva benne, hogy azelőtt horgaink közelébe csalja a halakat, mielőtt a golyókból áradna az illat. Tehát felturbóztuk a csalikat a kevés, de koncentrált minőségi etetéssel, illetve pasztákból is bekészültünk mindenféle ízben.
Megérkezve hétfő reggel Zalaszentmihályra szemet gyönyörködtető látvány fogadott meglátva a tavat és környezetet…Korai érkezésünk ellenére már sok csapat lent volt. Mint utólag kiderült ők előző este érkeztek. Polgár Karcsival az élen baráti fogadtatásban részesültünk. Jól esett…A welcome drink kötelező elfogyasztása után bemutatták nekünk a tó parti állásait, melyek bármelyikére leültünk volna a verseny idejére. Eljött a sorsolás pillanata. Innen kezdve kissé tragikussá váltak számunkra az események. Hát sorolom: A sorsolás során nekünk nem kellett helyet választanunk, mivel utolsóként „választhattunk” a megmaradt egy helyből. Következett a kipakolás. Mivel a kikötővel szemben lévő stég jutott számunkra, melyet minden irányból körbeölelt a tó vize csónakkal kellett mindenünket bevinni. A kikötőben a tógazdától kapott csónakot toltam a gumicsónak irányába amikor eltűnt lábam alól a talaj, így víz alá kerültem teljes egészében. Szép Zoli barátom későn tudatta velem, hogy kikotorták a kikötőt…Jól kezdődött: telefon, cigi, pénz, iratok, kocsikulcs elázott. Szerencsére a telefonon kívül minden rendbe lett estére. Persze addig még történt egy s más. Beérkezve a stégre döbbentünk meg a méretén…A beígért 6,5x6,5m helyett 4,5x4m-ével várt minket kényeztetni majd egy héten keresztül. Elképzelhetitek: sátor, 2 db Rod Pod, csalik, felszerelések, etetőanyagok, elemózsia, ruhák stb. Elhatároztuk a helyi csónak lesz a raktárunk. A sátor felállítása után cuccaink rendezgetése közben furcsa csobbanásra kaptuk fel fejünket. Jaj ne! De!!! Az egyik Long-Cast a víz alatti világot választotta a stég deszkái helyett. Nádi vállalta a búvárkodást a 13-14°C vízben. Kb. 15-20 perc búvárkodás 2 m-es vízben melynek eredményeként visszaköltözött orsónk a stégre, nem volt már melege. Egy jó házival próbáltam lelket önteni belé több-kevesebb sikerrel. Átöltözés után a pakolást folytatva azt hittem rosszul látok!!! Ennyit nem ittam!!! A raktárcsónakunk színig tele vízzel a bojlik 20-30 m-es körzetben a víz tetején úszva gyári csomagolásban színesítették a tó látképét. Mi jöhet még? Ez egy szezonra is sok volt. De jött!!! Az ágyam lába kitört, és ez biztosította a kényelmes pihenést 6 napon keresztül. Végre elkezdődött a peca amiért főként jöttünk. Az első 24 órában kettő db mérlegelhető halunk volt, bár nem unatkoztunk, sok kapásunk volt, de az 5 kg –s limitbe csak ők fértek bele. Ezen kívül rengeteg 4-4,97kg közötti halat fogtunk. Második nap hihetetlen mennyiségű halat tereltünk szákba melyekből egy se volt mérlegelhető. A csalik méretével és az etetés mennyiségével, illetve összetételével sem tudtunk szelektálni. Gyorsan megtaláltuk halaink ízlését, így azon nem kellett változtatnunk. Egyenlő arányban húzták a GREEN BEST-et, a Pacific anchovit és a Squid Octopust. Nem tudtunk mást tenni mint bízni benne, hogy a nagyobbak is meglátogatnak. Eddig a 2 szem 28-as golyót is ugyanúgy felvették az „apróságok” is. A harmadik nap elteltével az utolsó előtti helyen álltunk. Megtört a jég!!! Nem szó szerint, bár a szeszélyes időjáráson sem csodálkoztam volna, ha tényleg lett volna jég a tavon. Mert jégeső az volt. A zord időjárásban felüdülést jelentett mindennap az ebéd és a zuhanyozás mellett a többi csapattal eltöltött egy-két óra egymással beszélgetés. A jégtörés után a következő 24 órában kb 12-15 db mérlegelhető halat tehettünk átmenetileg a szákba 12 kg-ig. Ez előre lendített egészen a harmadik helyig. Nagyon boldogok voltunk innen már nem is volt más célunk, mint megtartani a dobogós helyet. Ez sikerült is, sőt 20 kg-ra megközelítettük a bal szektorban ülő GIGANT - Baráti kör csapatát, akik az ezüstöt vihették haza. A jobb szektorban a CARPACCIO csapata toronymagasan nyert. Összegezve elégedettek vagyunk a harmadik hellyel. Jó peca volt, szép környezetben, szép egészséges halakkal, jó társasággal. Gratulálunk a győzteseknek és minden induló csapatnak a helytállásért, Polgár Károlynak a szervezésért, Gál Gyulának a szíves vendéglátásáért és végül, de nem utolsó sorban Tóth Gábornak a támogatásért.Végeredmény:
1. CARPACCIO
2. GIGANT Baráti kör
3. DT BAIT Blumen Carp TeamÜdv: Kovács Attila
DT AtiKépek a versenyről: